2020. október 15., csütörtök

Ölelésben lenni

Ha felidézel egy olyan pillanatot, amikor valaki szerető ölelésében voltál, biztos vagyok benne, hogy máris mosolyogsz. Idézd fel, hogy milyen érzés volt ebben az ölelésben? Mit adott ez az élmény számodra?

Engem átjár egy jóleső, melegséget, biztonságot, kötődést adó érzés. Megérezhetem az átfonódó karokban, hogy együtt lenni jó, minden rendben van és a világ egy biztonságos hely. A szeretet, az összekötöttség kifejezésének egyik legbensőségesebb formája számomra.


Ölelésben lenni jó, amikor kicsattanó örömben van részünk és ezt szeretnénk valakivel megosztani, expresszíven kifejezni. Vagy csak megérezni a pillanatot, a másik fél nyitottságát és spontánul átölelni egy szerettünket, barátunkat. Kutatások is alátámasztják, hogy az olyan érzelmeket, mint a hála, együttérzés jó részét érintéssel fejezzük ki a másik felé.

Vigasztalást adhat, amikor szomorúságot, fájdalmat, veszteséget, csalódottságot élünk meg. Lehet az ölelés fájdalmas, amikor búcsúzunk, hosszabb ideig nem látjuk majd egymást.

Az ölelés hiánya lehet szívbemarkoló, amikor olyan jól tudott volna esni egy ölelés, de a másik fél szeretet nyelve másképp működött, kevésbé volt fogékony az érintésre. Vagy éppen egy hideg-rideg üzenetben köszönt el tőlünk pedig menyivel szeretetteltelibb és elegánsabb lett volna egy ölelés keretében megköszönni egymásnak, ami jó volt.

Ma van az ölelés világnapja. Miért is jelöltek ki erre is egy nemzetközi napot? Talán már erre is emlékeztetni kell magunkat? Kutatások világítanak rá, hogy sajnos sokkal kevesebben kapnak vagy adhatnak ölelést, mint ahányan szeretnének egy ölelésben feloldódni.


Egy világjárvány idején éppen arra kapunk irányvonalakat, hogy tartsunk nagyobb távolságot, kerüljük az érintést, kézfogást, ölelkezést. A szeretteink körében adott ölelésnek pedig számos pozitív hatása van.

A tudomány is alátámasztja azt, amit a szív eddig is tudott. Öleléskor a szervezetünk szeretet hormonnal, az oxitocinnal árasztja el a testünket. A limbikus rendszerünkre fejt ki hatást, ettől megnyugszunk, relaxáltak leszünk és csökken a stressz szintünk. Az oxitocin enyhíti a fájdalmat is, csökkenti a vérnyomást és a pulzust.

Az oxitocinon túlmenően a szervezet a dopamin hormont is kibocsát öleléskor. Ez az agy jutalom központjához kapcsolódik és számottevően segít abban, hogy elégedettek, örömteliek és motiváltak maradjunk.

Leo Buscaglia, az olasz származású önfejlesztéssel foglalkozó professzor nagy szurkolója volt a vitalitással, örömmel, szeretettel teli életnek. Az ölelés erejében annyira hitt, hogy előadásai után valamennyi résztvevőjét átölelte. Nem véletlenül kapta a Dr. Hug becenevet.

Az ölelés lényegét csodálatosan jeleníti meg ez az idézet: „Az ölelés két szív karokban csomagolva.” A szerző számomra ismeretlen, az érzés ismerős.


Gaál Zita

Tréner, Business coach, Szuperérzékenység coach 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése